Egyik ikonikus tini lánybanda énekesnője, Mary Weiss elhunyt
75 éves korában elhunyt Mary Weiss, akit a legtöbben a 60-as évekbeli Shangri-Las nevű együttes énekeseként ismert a közönség.
Légy mindig az események sűrűjében!
75 éves korában elhunyt Mary Weiss, akit a legtöbben a 60-as évekbeli Shangri-Las nevű együttes énekeseként ismert a közönség.
Egyelőre nem tudni, hogy hogyan jutott fel a gépre.
Hiába a vészesen közeledő végső határidő, de új időpontot nem kapott a műtétjéhez.
Marcellina biztos nem teszi zsebre, amit a görög származású celebtől kapott. Alekosz keményen beszólt az énekesnőnek!
Gyűjtés szerveztek a kisgyermek megmentésére.
Esztergályos Cecíliának az utóbbi hónapokban mellőznie kellett szeretett színházát, de most végre újra színpadra állhat.
Öt évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Andy Vajna.
Szabyest utoljára a covidnál volt ennyit otthon. Nehezen viseli a gyógyulással járó tétlenséget.
Kiszámolták a tömeges migráció árát.
Te is képes vagy még egy esélyt is adni a szerelemben?
Sokfajta tésztát lehet kapni a boltokban, amiket nem mindenki tud képről felismerni.
„Engem egyszer lecsuktak” – hangzott el a reggeli rádióműsorban.
Ebbe a sűrű, rengeteg zöldséggel főtt sertésragulevesbe kevésbé megszokott fűszerek is kerülnek.
Izgalmas köret a ropogós fondant-burgonya: mutatjuk, hogyan készítheted el a legfinomabbra.
A férfi korábban nem hitt az idegenekben, de meggyőzte az, amit a saját szemével látott.
Ez már a végjáték lehet: egy a napokban hatályba lépett bírósági végzés értelmében elindult a felszámolási eljárás az Update jogutódjának számító Free Group Zrt. ellen, amelynek Schobert Norbert a névváltoztatás óta már csak a cégvezetője volt.
Ilyen volt a kapcsolata néhai férjével.
A Bestiák dögös fekete hajú énekesnőjeként ismerte meg az ország. Honey eltávolodott a rivaldafénytől, és édesanya lett.
Napi fél adag is elég ebből a vérnyomáscsökkentő gyümölcsből ahhoz, hogy megelőzzük a hipertóniát.
Alekosz nem hagyta szó nélkül Marcellina múlt heti nyilatkozatát. Kemény üzenetet küldött az énekesnőnek.
Tudtad, hogy súlyos betegségeket is okozhat a ruha mosás nélkül?
Minden bizonnyal Szabó Győző is tett újévi fogadalmat, a közösségi oldalán ugyanis megszaporodtak az életmódváltó és fogyással kapcsolatos posztok.
Számos szokás segíthet széppé tenni ezt a folyamatot
A telefontolvaj csak be akart nyúlni, és menekülni a zsákmánnyal, de az utasok elkapták.
A kislány nem reagált, nem lehetett újraéleszteni sem.
Gyerekpornó miatt letartóztatták a kanadai Pride igazgatóját
Hajdu Steve közel huszonöt éve él boldog házasságban brit származású feleségével, Alexandrával, akivel kezdetben nehézkesen ment a kommunikáció, hiszen a megismerkedésükkor a színész egyáltalán nem beszélt angolul, felesége pedig magyarul.
A majoros család a Maldív-szigeteken nyaralt a barátaival.
Csobot Adél őszintén vallott arról, hogy szerinte egy anyának nagyon egyensúlyban tartania a karrierjét és az életét. Hozzátette: többször megkérdezi magától, vajon jó anya-e.
Kamilla királyné egy hivatalos eseményen erősítette meg, hogy a brit király jól van.