Felépülés és motiváció: Sláger Tibó küzdelme a harmadik sztrók után

Igazi küzdő Sláger Tibó, aki a legnehezebb helyzetben sem adja fel. Közel két éve, hogy a mulatós zenész harmadszorra is agyvérzést kapott. Az énekes azóta is türelmesen és kitartóan folytatja a gyógyulását, amivel szépen halad. A felépülésben egyik legnagyobb motivációja azz unokája, Emília. Miatta is változtatott az életmódján: elengedett minden stresszt és aggodalmat.

A testépítés mellett a lelkünk is formába lendül – Kollányi Zsuzsi edzőteremben találja meg lelki egyensúlyát

Sok anya számára példaértékű lehet az az elszántság és energia, amellyel Kollányi Zsuzsi éli a mindennapjait. Bár három kisfia nevelésében csak a volt férjére számíthat, meg tudja oldani a munka és a család mellett, hogy majd’ mindennap sportoljon. Ő azonban nem azért jár edzőterembe, hogy alakjával lenyűgözze az Instagram népet.

Egy haza iránti elkötelezettség hősiességének köszönhetően megmentették a bányamentő házát

Egy egykor bányamentőként dolgozó férfi segítségére siettek a Tatabányai 4×4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. Az idős férfi házát egy fa veszélyeztette, ami veszélyesen megdőlt, félő volt, hogy az épületben is kárt tehet. Az egyesület közösségi oldalán számolt be arról, hogyan segítettek Józsi bácsinak, akinek hosszú évtizedekig az volt a munkája, hogy kimentse a bányákban rekedt embereket.

Láthatatlan veszély: Az illegális keresztállítás fenyegetéseinkről és érzelmeinkről

Amikor az Úr 2024. esztendejének január havában fakereszt állíttaték a dombháton, s a leánykökörcsin populációja ijedten rezzenék össze a végítélettől tartván, eljött az igazság pillanata. A kereszt állítója, hitében meg nem rendülvén kijelenté, hogy légyen bár osztályrésze a büntetés, ő bizony újra, s újra megácsolja majd a gerendákat a hegytetőn az Úr dicsőségére.