Magyar Vitorlázó Érdi Mária aranyérmet nyert az athéni Európa-bajnokságon
Az is eldőlt, hogy a Vadnai Jonatán indulhat az ötkarikás játékokon – a párizsi kvótát is ő szerezte meg a tavalyi összevont vb-n.
Légy mindig az események sűrűjében!
Az is eldőlt, hogy a Vadnai Jonatán indulhat az ötkarikás játékokon – a párizsi kvótát is ő szerezte meg a tavalyi összevont vb-n.
A szülei és az orvosok is tanácstalanok a történtek miatt.
Traktorral vonultak végig pénteken Párizsban gazdák az éves nemzetközi mezőgazdasági szakvásár megnyitója előtt egy nappal, hogy tiltakozzanak az agrárszektor dolgozóinak megélhetési gondjai ellen.
Ez a négy csillagjegy a szerelem nagy győztese lesz.
Túlnyomóan borult időre számíthatunk.
Vitray Tamás nem azt a nőt vette el, akivel távkapcsolatban élt.
Sármos férfiakkal kezdett, mire találta meg az igazit!
Úgy tudni, hogy az egyik medencében vesztette életét.
VV Virág még olyan kommenteket is kapott, hogy ha nem vigyáz magára jobban, akár VV Fanni sorsára is juthat.
Bár a két művész családja összekülönbözött az örökségen, a színész és özvegye végső nyughelyét rendszeresen gondozzák. Így néz ki most Tahi Tóth László sírja!
Ahogy fekszel, úgy írod le a kapcsolatodat. Meglepő eredményt hozott egy kutatás.
Az énekes-színésznő rajongói nem győznek gratulálni.
A baleset a Zugligeti úton akadályozza a forgalmat.
Szülei úgy gondolják, hogy életben maradhatott volna fiúk, ha komolyan veszik a tüneteit.
Belegondolni is félelmetes, mekkora összeget vihet majd haza az ötöslottó nyertese. A rekordnyeremény 6,45 milliárd forint.
Közösségi média oldalán tudatta követőit: nem akárhol gyakorol zongoraestjére.
Kellemetlen email-t kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól Sebestyén Balázs: többszázezer forintos késedelmi pótlékot kell befizetnie, amit igazából nem is tudja, hogy mire kellene befizetnie.
Trenkwalder február első felében elvégzett munkaerőpiaci kutatásából kiderült, hogy a vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók fele elégedetlen a fizetésével, 63 százalékuk pedig tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá még idén otthagyja az állását.
A Louis névre keresztelt frontrendszer fokozatosan megközelíti a Kárpát-medence térségét, és holnap lassan kelet felé tart, közben gyengülve – jelentette a HungaroMet. Pénteken több helyen, de főként az ország északi felén tapasztalható eső és széllökés, szombaton délután a keleti országrész lesz érintettebb.
A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra pénteken.
A modell újra szerelmes, azonban nem szeretné világgá kürtölni a kapcsolatát. Annyit azonban biztosan tudni lehet, hogy Weisz Fanni egy civil férfibe szeretett bele.
A Megasztár a legendás magyar zenészek, előadók és kritikusok zsűrizéséről volt híres. Vajon mit szólnak az első három évad szakértői a műsor feltámasztásához? Pély Barna és Novák Péter fejtette ki véleményét.
86 éves korában meghalt John Savident, akit a legtöbben a világ legrégebb óta futó szappanoperájának, a Coronation Street Fred Elliottjaként ismertek meg.
Hármas autóbaleset történt. A munkálatok miatt tűzoltókat is hívtak.
Egy 22 éves férfi meghalt a békéscsabai Árpád-fürdő egyik medencéjében csütörtökön. A rendőrség közölte, hogy a halálesettel kapcsolatban idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Az amerikaiak egyik nagy kedvence két éve vonult vissza, de akkor még egy másik egészségügyi probléma miatt. Azt követően derült ki, hogy a helyzete súlyosabb.
138 lakásos ház égett Spanyolországban, legalább négy ember életét vesztette, 19-en eltűntek.
Az alkotmányjogász szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tévesen utasította el a népszavazási kérdésük hitelesítését, ezért a következő államfőnek is benyújtja majd a javaslatát.
15 embert, köztük egy 3 éves kisfiút és egy 15 napos kislányt még eltűntként keresnek a csütörtök esti valenciai háztűz után. A hatóságok péntek napközben az épület lehűtésén dolgoznak, hogy a tűzoltók be tudjanak menni az épületbe.