Gyerekek, itt a ti hétvégétek! – Programok sorozata vár rátok
Programok százaiból lehet választani a gyereknapon!
Légy mindig az események sűrűjében!
Programok százaiból lehet választani a gyereknapon!
Ma megváltoztathatod az életedet.
Gian Piero Gasperini a kis klubok nagy edzője.
Vágyni egy kapcsolatra és készen állni rá, sajnos jellemzően nem ugyanazt jelenti.
Már csak idők kérdése, hogy mikor kell búcsút intenünk a kedvenc édességünknek.
Bármelyik történet is igaz, mind hátborzongató.
A képzési idő is csak pár hónap.
A színész június 8-án a Hősök terén hosszan beszél majd a Tisza Párt kultúrpolitikai elképzeléseiről. Nagy szerint arra, amit Magyar Péter csinál, jó, ha 3-4 magyar politikus képes.
A hatszoros olimpiai bajnok kajakozó, hosszú bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amiben azt állítja, hogy Csipes Ferenc hetek óta bomlasztja és idegesíti a válogatót megnyert csapathajók versenyzőit.
A leggyakoribb gyereknapi ajándékok a játék, az élmény és a könyv.
A DK-s politikus szerint a megkötött szerződéseket semmissé kell tenni, Sulyoknak pedig le kell mondania. Dobrev várja, hogy a köztársasági elnök beperelje őt.
A hatszoros olimpiai bajnok kajakozó, hosszú bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amiben azt állítja, hogy Csipes Ferenc hetek óta bomlasztja és idegesíti a válogatót megnyert csapathajók versenyzőit.
Nagy Ervin már jó ideje hangot ad politikai véleményének, azonban ez nem volt mindig így. A színész a Magyar Narancsnak adott interjújában elmesélte, honnan indult meg benne ez a folyamat.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyetértve a Győri Ítélőtábla jogerősen szabadságvesztésre és járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki a KRESZ szabályait megsértette, és ezzel súlyos balesetet okozott.
Előzetes letartóztatásba helyezte Vagyim Samarin altábornagyot, a fegyveres erők híradástechnikai főcsoportfőnökségének vezetőjét, a vezérkari főnök helyettesét különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása miatt a 235. helyőrségi katonai bíróság.
Az amerikai kormányzati szervek igyekeznek bekapcsolódni a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet ügyében indított nyomozásba, hogy kizárják a politikai terrorizmus és az esetleges „külső nyom” verzióját – közölte szerdán az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája. A közleményben a magyar miniszterelnökről is szót ejtettek.
Számos, a június 9-ei választásokhoz kapcsolódó határidő jár le május 31-én: ezen a napon 16 óráig nyújthatják be a választópolgárok az átjelentkezéssel, nemzetiségi és külképviseleti névjegyzékbe vétellel kapcsolatos kérelmeiket, és igényelhetnek Braille-írásos szavazósablont a választásra – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda.
Most kiderül, mennyire ismered az egyik legnépszerűbb kutyafajtát!
A Singapore Airlines járatán történt eset után mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy tragikus véghez is vezethet egy erős turbulencia. Habár a repülőgépeket úgy tervezik, hogy ellenálljanak a zord időjárási körülményeknek, ritka esetben előfordulhat, hogy egy turbulencia nagy pusztítást végez.
A Fővárosi Törvényszék mintegy öt éven át zajló tárgyalássorozat után 2024. február 8-án hirdetett első fokon ítéletet a Fenyő-gyilkosság ügyében. Gyárfás Tamás bűnsegédként hét év fegyházbüntetést kapott. Az ítélet szerint Gyárfás nem felbujtó, hanem bűnsegéd volt, mivel a gyilkosság ötlete valójában Portiktól származott, Gyárfás azonban úgymond elfogadta Portiknak azt a javaslatát, hogy végezni kell Fenyő Jánossal.
Az Erste veszi át a pénzügyi pultokat hatvan Tesco áruházban, ám ez még nem minden: a bank ugyanis egy új, egyszerűen igényelhető és gyakorlatilag azonnal használható hitelkáryát kínál a vásárlóknak.
Nem a „szükség” vitte bűnbe azt a férfit, aki – jelentős kárt okozva – aprópénzért rongált. A bajai rendőrök gyorsan megtalálták és kihallgatták, az ügyészség pedig már bíróság elé is állította a bűnelkövetőt.
10 év után interjút adott a Blikknek Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor. Beszél Novák Katalinról, Varga Juditról, Magyar Péterről, és a Fico elleni merénylet után kiderül az is, hogy hord-e golyóálló mellényt a kormányfő. A videókon mutatunk egy kis kedvcsinálót: a kormányfő körülnézett szerkesztőségünkben, megfigyelte, hogyan zajlik a munka nálunk. 16 órakor pedig megtalálja a teljes exkluzív interjút a Blikken!
Jó ötletnek tűnt, rossz vége lett: egy egypetéjű ikerpár úgy döntött, míg egyikőjük nyaral, a másik beállhat helyette dolgozni. Azonban a terv visszafelé sült el, és a két nő TikTokon bukott le, a főnök pedig nem díjazta a kreatív megoldást.
Először a gyenge internet, majd az orosz–ukrán háború szólt közbe a bizonyítási eljárásba a Viking Idun kapitányának ügyében. A vád szerint a hajó kapitánya 2019. május 29-én segítségnyújtás nélkül hajózott tovább az elsüllyedt Hableány mellett.
Balhé volt az 50-es villamos vonalon, ma reggel a Kossuth téren akart felszállni egy férfi, de valamiért a vezető nem engedte neki.
Ha valaki azt gondolja, hogy a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek tudják, hogy az általuk létrehozott algoritmusok hogyan generálják a válaszokat, az téved. Az AI belső folyamatai fekete dobozt jelentenek, amelybe különféle kutatásokkal igyekeznek betekintést elérni.
Katalin hercegné portréfestménye nem aratott túl nagy sikert.
Koncertek, mesék és rengeteg izgalmas játék vár gyereknap alkalmából május utolsó hétvégéjén Budapesten.
Világ- és Európa-bajnok úszónk így áll ahhoz, hogy sportoló legyen gyermekéből.