Egy hős kishúg megmenti a bátyja életét: A donor a leukémiás Csabinak

Minden szülő rémálma vált valóra, amikor 2017-ben közölték egy székesfehérvári családdal: gyermekük négyévesen leukémiával küszködik. Kilenc hónapig tartó kemoterápia és másfél éves – úgynevezett fenntartó – gyógyszeres kezelés után Istenben bízva várták azt a csodálatos szót, ami öt esztendő után hangozhat el, ez pedig a “gyógyulás”.

A Rejtélyes Kutatás a Drága Örökösök Helyszínén: Az RTL sorozata Nomád Körülmények Között

Utolsó évadához érkezett a Drága örökösök című sorozat, A visszatérés címmel leforgatott új felvonás részei már láthatóak az RTL-en. A stáb azonban már régebben elbúcsúzott a helyszíntől, amely megannyi vicces, szórakoztató, de olykor bizony nagyon nehéz és körülményes pillanatnak adott otthont. Hogy mi lesz a Budakeszi közelében felépített díszletfaluval, amely Ökörapátit jelenített meg a sorozatban, egyelőre kérdéses, de az ott megéltek örökre megmaradnak a készítők és a mi emlékezetünkben is.

Az emberiség legnagyobb veszélye: Exkluzív interjú Adával, a virtuális műsorvezetővel

Ha nem műsorvezető lenne, a földönkívüli életet kutatná, a szerelmet szükségtelen kockázati tényezőnek tartja, reméli, hamarosan igazi partiarc lesz és mindent tud Kudlik Júliáról, akinek videóüzenetben válaszolt a neki írt levélre: a Blikk exkluzív és médiatörténeti interjút készített Bíró Adával, a mesterséges intelligencián alapuló, csak a virtuális térben létező műsorvezetővel.