Az újdonság budapesti buszsávokban: Kik használhatják mostantól?

Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy most Magyarországra került a sor az Európai unió soros elnökségében. Persze vannak problémák, hogy gazdaság, meg háború és társai, na, de van ezek között egy szemre kisebb, viszont belegondolva valóban érdekes probléma. És ez a budapesti közlekedés. Mivel a soros elnökség ideje alatt várhatóan tele lesz a főváros delegációkkal. Az újabb dugógenerátor méregfogát az Építési és Közlekedési Minisztérium igyekszik kihúzni.

Kapu Tibor: A bölcsességfogak eltávolítása az űrutazásért

Kapu Tibor lehet Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtti felbocsátása után a következő magyar, aki kijuthat a világűrbe. A 32 éves fejlesztőmérnök egy hosszú és összetett kiválasztási folyamat után lett a HUNOR-program befutója, több mint 240 jelentkező közül választották ki. Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula már túl vannak a magyarországi kiképzésen, hamarosan pedig az Egyesült Államokban folytatják a felkészülést. A következő magyar űrhajóssal a felkészülésről, a kutatásról és az űrutazásról beszélgettünk.

Németországi Rendőri Brutalitás az EP-választás után: Tömeges tiltakozás Essenben – Magyarországon hasonló lenne?

Az AfD, vagyis az Az Alternatíva Németországért alig 10 éves párt Németországban. Kritikusai euroszkeptikusnak, sőt, jobboldali-populistának mondják. Ma országos pártkonferenciát tartanak Essenben, amit hatalmas tüntetés kísér. Ellentüntetés. A párt uniós választási kampányát botrányok kísérték, népszerűsége azonban töretlen maradt, a botrányok ellenére híveik nem pártoltak el tőlük. A konferencia helyszínén akkora tüntetés tört ki, amilyen itthon – mostanában – elképzelhetetlen lenne.

Nicole Scherzinger: szerelmi életének titkai – 46 éves lett a sztárcsillag!

Ma ünnepli 46. születésnapját Nicole Scherzinger: a mindig dögös énekesnőt 2003-ban ismerte a világ a Pussycat Dolls egyik tagjaként. Tehetsége és karrierje megkérdőjelezhetetlen mindenki számára, ám az évek során magánélete kapcsán is jócskán a reflektorfénybe került, most pedig összegyűjtöttük, hogy kivel alkotott egy párt, míg megtalálta a nagy Ő-t.