Járai Máté megrázóan őszinte vallomása a gyerekkoráról: „Az emlékek egy része fájdalmasan szemlélteti, hogy nem mindig figyeltek rám a szüleim úgy, ahogy szerettem volna”

Járai Máté kendőzetlen őszinteséggel mesélt arról, hogy mi miatt fordult a színház felé. Elmondása szerint már gyerekként is folyton azt játszotta, hogy hivatásos színész, de ennek volt egy szomorúbb oka is. Úgy véli, nem mindig kapta meg a megfelelő figyelmet és szeretetet a szüleitől.

A kettős én titka: Törőcsik Franciska őszintén vallott az ellentétes személyiségről

Törőcsik Franciska nem egyszer bizonyította már, hogy képes megállni a helyét a színpadon és a tévéképernyőn is, hiszen olyan filmekben szerepelt, mint a BUÉK, a Cicaverzum vagy a Napszúrás, de a sorozatokat sem veti meg, ugyanis a Hazatalálszban, az Aranybullában és a Hunyadiban is feltűnik majd. A színházban láthatták már a nézők A padlásban, My Fair Lady-ben, Veszedelmes viszonyokban, Liliomfiban és sok más darabban egyaránt. Habár eddig többnyire a szendébb, kedvesebb karaktereket alakította a pályafutása során, elmondása szerint a valódi énje nem mindig passzol a szerepeihez.

A Megható Bánat – Balogh Edina Emlékezetes Szavai Elhunyt Édesanyjáról

Több mint három évig küzdött hősiesen a rákbetegségével Balogh Edina édesanyja, de a gyilkos kór nem válogat, így végül nem tudott győzedelmeskedni felette. A színésznőnek a mai napig fájó pont az életében, hogy nem tölthetett több időt az anyukájával. A legfrissebb posztjába olyan fotót töltött fel, ahol szinte minden vonása hasonlít az övére.

Pénzmegtakarítás nyaralás közben: Hatékony pénzváltási tippek és trükkök!

A tanév végével berobbant a nyaralási szezon, sokan mennek külföldre, de már nem kell súlyos tízezreket fizetniük váltási veszteségként a kártyás vásárlásainknál vagy az eurós, dolláros átutalásainknál. Egyre több hazai bank kínál olyan megoldásokat és számlacsomagokat, amelyekkel a forintunkból olcsón lesz euró vagy éppen dollár. Ha pedig már van devizánk, az elköltéséig le is köthetjük.