Az igazság fájdalmas hangja: Gáspár Győző kitálalt Gáspár Zsolti titkairól
Gáspár Győző és testvére között mostanra annyira elmérgesedett a viszony, hogy már jogi vitában is állnak. Zsolti után most Győző is elmondta a saját oldalát.
Légy mindig az események sűrűjében!
Gáspár Győző és testvére között mostanra annyira elmérgesedett a viszony, hogy már jogi vitában is állnak. Zsolti után most Győző is elmondta a saját oldalát.
Nincsenek szavak a tettére.
Megmutatta egyre kerekebb pocakját a várandós Szarvas Andi.
Végre kiderült, melyik sütőpapírt érdemes inkább használni.
Ezért vitték be a rendőrök Győzikét a Gáspárék első adásának végén.
Varga Vali és Gerzsenyi Flóra között olyan heves vita robban ki A Konyhafőnök új évadában, hogy nemcsak Nagy Dave borul ki a folyamatos üvöltéstől, de mentoruk is. Rácz Jenő megelégelve a két versenyző viselkedését, mindenkit csendre int a kóstolás előtt. A séf G.w.M édesanyjának szegezte a kérdést, hogy feladja-e a versenyt, vagy inkább csendben marad és folytatja a csapattársaival.
A bácsi egész életében erre vágyott, de nem tudta sokáig élvezni.
A pedagógus elárulta, mi az a három “kedvesség”, amit inkább kihagyna idén karácsonykor.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Aljakszandr Lukasenka, Fehéroroszország elnöke egy interjú során jelentette ki, hogy több mint egy tucat nagy erejű nukleráris robbanófejet szállítottak az országukba. Szerinte a legtöbben csak azt hitték, viccel, ezért nem is vették észre, amikor megérkeztek az atomfegyverek. Az elnök leszögezte, hogyha szükség lesz rá, azonnal be is veti majd ezeket az atomtölteteket.
Az ünnepi szezon nemcsak a családi összejövetelekről és ajándékozásról szól, hanem a kreatív reklámok időszaka is. A márkák versengenek, hogy ki tudja a legemlékezetesebb és legérzelmesebb hirdetést bemutatni, ami nemcsak a terméket, hanem az ünnepi hangulatot is eladja.
A rendőrség új kampányt indított, melybe Nemcsák Károly színművész is beszállt.
Sokan fognak örülni a SZÉP-kártyával kapcsolatos változásoknak.
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.
Derül égből villámcsapásként érkezett a hír, a új Renault 5-ös “csak” négy csillagot kapott az Euro NCAP töréstesztjén. De miért? Már a legelején tisztázzuk, hogy a Renault 5 nem egy életveszélyes autó, a balesetek a tesztek szerint kisebb sérülésekkel átvészelhetőek benne. A szimulált ütközésekben az utascella sértetlen maradt, megvédte a tesztbábukat.
Csodavárás, ártatlan füllentés vagy egyenesen hazugság?
Huszonnégy órára őrizetbe vette a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert – erősítette meg a Székelyhon hírportálnak hétfőn este Kovács Mihály Levente, az erdélyi város RMDSZ-es alpolgármestere.
A Blikk elsőként számolt be arról október végén, hogy Hadas Kriszta tragikus hirtelenséggel elhunyt. A riporter vásárlás közben lett rosszul, úgy tudni, szívrohama volt. A kiérkező mentők sokáig küzdöttek az életéért, ám hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta. A halála előtt nem sokkal még büszkén mesélt a családjáról, munkájáról és hitvallásáról.
Rácz-Gyuricza Dóra és a sztárséf Rácz Jenő szinte minden karácsonykor útra kel, hogy egy különleges helyen tölthesse az ünnepeket. Az anyuka az Instagram-oldalán vallotta be, hogy szándékosan utaznak el minden évben pont ilyenkor, mert így szeretnék elkerülni a karácsonyi stresszt. Dóra őszintén mesélt arról is, hogy háziasszonyként inkább az őrületbe kergeti, mintsem boldoggá teszi ez az időszak.
Az ecet karácsonykor is a takarítás mestere. Eláruljuk, miért!
A kislány apa nélkül nőtt fel.
A babérlevél és az ecet a legtöbb háztartásában megtalálható. Eddig lehet nem is sejtette, milyen jótékony hatása lehet, ha ezt a kettőt vegyítjük egymással, de most eláruljuk, hogy bizony ez így van! Mutatjuk a praktikákat, melyeket ön is könnyen bevethet otthonában, hogy egészséges maradjon, vagy éppen patyolat tiszta legyen a lakása.
Ilyen kilátásai lehetnek a lakáshitelpiacon egy minimálbérért dolgozó párnak jövőre.
Valami félrement, és ennek a sztár itta meg a levét.
Érdemes odafigyelni a parkolásra, nehogy bírság legyen a vége.
Cserbenhagyásos gázolásról számolt be a rendőrség a honlapján. A házaspár múlt szombaton békésen sétáltatta a kutyáját az egyik budaörsi utcában, amikor egy sofőr felhajtott a járdára és elütötte őket. A vezető szinte fékezés nélkül hajtott tovább a baleset helyszínéről. A balesetben a férfi és a nő is megsérült.
A Nyerő Páros különkiadásából Gombos Krisztiánnak és Truckenbrod Fanninak azonnal távozniuk kellett.
A Lamborghini bemutatta az Urus SE egy különleges, Miami által inspirált változatát, amelynek festése több mint 230 órát vett igénybe. Az autót azért a Miami Art Weeken mutatták be, mert a város vibráló művészeti szcénája ihlette a speciális fényezését.