Az őrület szárnyán: Bochkor Gábor vad csókjai
Bochkor Gábor a csókolózási szokásairól vallott.
Légy mindig az események sűrűjében!
Bochkor Gábor a csókolózási szokásairól vallott.
A Csináljuk a fesztivált! elődöntőjében fantasztikus dalok csendülnek majd fel.
A köztéri reklámok szabályozása új irányt vett a december 31-én megjelent kormányrendelettel, amely az építészeti törvény módosításával lépett életbe. A korábbi szigorú szabályozás, amely a „polgári jó ízlés” nevében korlátozta a reklámhordozók elhelyezését, most jelentősen enyhült, sőt az új rendelet lehetővé teszi, hogy szinte bárhol megjelenhessenek hirdetések, mindössze néhány kivétellel. A magánterületen való kihelyezés és digitális reklámok elhelyezése sokkal könnyebb lesz. Kérdés, ez mire lesz jó?
Börtönbe került a Power Rangers egykori sztárja, Hector David Jr. A 35 éves színész, aki a Percy Jackson és az olimposziak – Villámtolvaj című filmben is feltűnt, nemrégiben a bíróság előtt vallotta be bűnösségét egy idős férfi bántalmazásának ügyében. Az eset tavaly történt Idahóban, amikor David Jr. egy parkolóhely miatt keveredett összetűzésbe egy járókeretes férfival. A szóváltás tettlegességig fajult, és a színész a földre lökte a hatvanas éveiben járó férfit, majd segítségnyújtás nélkül távozott.
Lehűlés érkezik az előttünk álló hétvégére: napközben a csúcshőmérséklet kevéssel fagypont fölött alakul majd, hajnalban pedig akár mínusz 8 Celsius-fok is lehet. Pénteken még csapadék is lehet, majd napos időre van kilátás, de a szél nagy területen lesz erős, helyenként viharos. Ez derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
Télen különösen gyakori panasz a merev, fájó ízület, ami kellő odafigyeléssel megelőzhető és kezelhető.
Január 27-én jön A Kiképzés, a TV2 legújabb sport-realityje!
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb, félmilliárd dolláros segélycsomaggal támogatja Ukrajnát. A csomag lőszereket, légvédelmi rakétákat és F-16-os vadászgépeket is tartalmaz. Ez lesz a Biden-adminisztráció utolsó ilyen csomagja, mielőtt a megválasztott elnök, Donald Trump január 20-án hivatalba lép. Onnantól fogva kérdéses lesz, érkeznek-e majd még támogatások az Oroszországgal háborúban álló Ukrajnának.
Az elmúlt évben komoly kihívásokkal kellett szembenéznie Molnár Gusztávnak, azonban most már örömteli hírek is érkeztek róla. A 38 éves színész hamarosan a legikonikusabb szerepekben és új reményekkel tér vissza a színpadra. A Miami Színház Társulat bejelentése szerint a Drága örökösök sztárja 2025-ben a MESEAUTÓ című vígjátékban lesz majd látható, ahol Kovács Antal szerepét alakítja majd. Molnár most azt is elárulta, úgy érzi, hogy az idei év sok pozitív változást hoz majd számára.
Negatív energiáikkal vonzzák a bajt.
Halálának körülményeit vizsgálják.
A mesterséges intelligencia térnyerése a Wall Streeten drámai változásokat hoz a munkaerőpiacon. Májusra már 200 ezer dolgozó veszítheti el állását, ahogy a mesterséges intelligencia (AI) átveszi a rutinszerű feladataikat. Az automatizálás szinte mindig megtérülő az egyes cégek számára, mivel növeli a termelékenységet, több vállalat azonban arra számít – legalább is azt kommunikálja, hogy az AI térnyerése több állást fog teremteni, mint amennyit elvesz, emellett pedig rövidebb munkaheteket is eredményezhet.
Elteltek az ünnepek, eltelítődtünk a nehezebb fogásokkal. Ezért sokan ezekben a napokban a könnyedebb ételek mellett döntenek, vagy azért, mert az újévi fogadalmuk az volt, hogy idén lefogynak és január 1-jével megkezdték a diétát, vagy azért, mert a sok bejgli, töltött káposzta és kacsa után kevésbé zsíros ételre vágynak. A levesek, főként ha megvannak bennük a megfelelő tápanyagok – rostban bővelkedő zöldségek, fehérjedús húsok vagy hüvelyesek – kiváló alternatívák lehetnek, hiszen táplálóak, pótolják a folyadékveszteséget és gyorsan eltelítenek.
Ma ünnepli 43. születésnapját a népszerű hercegné.
Valamivel több mint egy év után megtörtént az eljegyzés. Képgalériánkban megmutatjuk Krausz Gábor és Mikes Anna szerelmének történetét.
Sebestyén Balázs Thaiföldön kezdte az új évet, ahol egy váratlan kalandban volt része. A tilosban parkoló motorját leláncolták, de a helyi rendőrség gyorsan a segítségére sietett. A kínos szituációról videót is megosztott a közösségi oldalán. Korábban azt is megmutatta, hogyan búvárkodnak fiával a mostani nyaralás alatt, aki egyre ügyesebb.
Falra mászok a krapektől! Az állandó grimaszolásától, idétlenkedésétől. Ezzel együtt megszakadok a röhögéstől. Mert Mr. Bean maga a katasztrófa. Szótlan és sótlan, kétbalkezes és -lábas, a gülüs szemével meg úgy néz ki, mint E. T. unokatestvére. Alakítója, Rowan Atkinson 70 éves lett.
Három magyar férfi került a bécsi rendőrség hálójába, miután elektronikai cikkeket és parfümöket zsákmányoltak több osztrák üzletből. A bűnözőtrió módszeresen végezte a munkáját, de végül mégis lebuktak. Az akcióik során az egyik férfi mindig az autóban várakozott, amíg a másik kettő bement lopni. A lopott holmit a letartóztatásuk után lefoglalták tőlük.
Gombos Edina és családja már közel egy évtizede él az Egyesült Államokban, ahol a floridai napfény és a kubai hagyományok ötvözete adja mindennapjaik alapját. Az egykori műsorvezető férjével és két gyermekével nem is tervez hazaköltözni Magyarországra, tavaly év végén még az ünnepekre sem látogattak haza. A Costafreda családnak azonban számos kalandban lehetett része az új év előtt, amit Edina férje, Alberto betegsége sem gátolhatott meg.
Újabb fordulat Delhusa Gjon parkolási balhéjában: úgy értesültünk, a rendőrség akár házkutatást is tarthat a zenésznél, aminek végkimenetele tovább súlyosbíthatja az ellene felhozott vádakat.
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Joe Bidenről ezúttal is egy kínos baki miatt ír a sajtó.
A Los Angeles-i tűzben több híresség otthona is odaveszett, mutatjuk, kiket érintett közvetlenül!
Barátai a halála percében gyújtanak gyertyát a baleset helyszínén. Ricsit a zebárán gázolta halálra egy nyugdíjas sofőr.
A sofőrök által elhagyott autókat buldózerrel tolják el, hogy hozzáférést biztosítsanak a tűzzel harcoló tűzoltóautóknak Los Angelesben – derül ki a NBCNews videójából.
A tudomány szerint is létezik az „anyaagy”.
Ha igen, akkor bizonyára más budapesti terek régi nevei is mennek, és jó eredményt érsz el ebben a kvízben!
Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes – Borsonline.hu
Január 10-től új sebességhatár lép életbe a Budai alsó rakparton, ahol a Tímár utca és a Rákóczi híd közötti szakaszon egységesen 50 km/óra lesz a megengedett legnagyobb sebesség. A változtatás célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése. A BKK szerint a sebességhatár-csökkentés életeket menthet.
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.