Egymásért az egyházban: A #Nekemazegyhaz mozgalom ereje

Egymásért az egyházban: A #Nekemazegyhaz mozgalom ereje

A Magyar Katolikus Egyház rendhagyó program elindításával mutatja be tevékenységének sokrétűségét. Az idén februárban a #nekemazegyhaz néven életre hívott kezdeményezés célja, hogy szemléltesse a Magyar Katolikus Egyház támogatásával működő szervezetek munkáját, illetve az általuk nyújtott lehetőségeket.

2024. február 26-án indult útjára a ‘Nekem az egyház’ elnevezésű program, melynek célja az volt, hogy bemutassa azon szervezetek működését és tevékenységeit, amelyek az Egyház szárnyai alatt teljesedtek ki. A tapasztalatok azt mutatják, hogy gyakran tévesen mérik fel a különböző szervezetek által nyújtott lehetőségek hátterében milyen mértékű belefektetett munka áll. A katolikus intézmények által nyújtott segítség komoly alapot, mérföldkövet vagy iránymutatást jelentenek számos ember életében, és az Egyház segítsége nélkül nem fejlődhettek volna mai szintjükre. A program első lépéseként a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felkért négy egyetemistát, hogy egy stábbal segítségével járják körbe az országot, ismerjék meg és mutassák be a katolikus oktatási-nevelési intézményeket, ifjúsági szervezeteket. A felvett anyagok elérhetőek a ‘Nekem az egyház’ YouTube-csatornáján, valamint a katolikus.hu/nekemazegyhaz oldalon, továbbá a Magyar Katolikus Egyház Facebook oldalán is.

Tovább a cikkhez