A kép forrása: Blikk
Az 1960-as évek magyar átlagpolgára a lőszergyárnak épült Hajdúsági Iparművek bojlerénél történt kézmosást követően a siroki Mátravidéki Fémmű tubusából kinyomott májkrémet kenhette 3,60-as kenyerére. Este a jászberényi Fémnyomó- és Lemezárugyár Lehel hűtőgépében hűtött sörét iszogatva ülhetett e a tévé elé, nem is sejtvén, a fridzsider helyett a Lehel már másnap harckocsi alkatrészt is gyárthatott volna, a Videotonnál pedig a színes tévé helyett légvédelmi lokátorokat állítottak volna elő háború esetén.
A Kádár-rendszerben a gyártósorokat gyakran hadiipari termelésre alakították
át. A Mátravidéki Fémművek Tubus-és Kupakgyára készítette volna a töltényhüvelyeket, az egri Irodagépgyár a detonátorokat, a tököli Lámpagyárban kézi lőfegyverek és katonai lámpák kerültek volna le a gyártósorról. A szocialista rezsim 1949
és 1989 között négy évtizeden át azon parázott, mi lesz, ha megtámadnak bennünket, hogyan fogunk védekezni. A kiemelt üzemek gépsorait rövid időn belül át lehetett volna alakítani háborús termelésre. A leggyorsabban Budapesten a Danuvia tudott volna átállni, mivel korábban is géppuskát, golyószórót összeszerelő sorokat állítottak át egér-és patkányfogók, illetve gyerekjátékok készítésére. A miskolci Könnyűgépgyárban pedig rohamsisakok gyártására használt gépek rohadtak le a szabad ég alatt.
