Az elsöprő győzelem: János, a világbajnok, a verseny előtt csak egy nappal tudta meg, hogy indulhat

Az elsöprő győzelem: János, a világbajnok, a verseny előtt csak egy nappal tudta meg, hogy indulhat

35 évesen, 2 gyermekes apukaként jutott fel a csúcsra János.

A 35 éves, kétgyermekes apuka, Lénárt János, akinek Vandame becenéven is ismerik, sikeres sportoló és harcművész. Május 19-én a Baján megrendezett világbajnokságon győztesen végzett, ami az eddigi karrierje talán legfontosabb győzelme volt. János elmondása szerint a versenyre való felkészülése során a napi rutinja részeként, a munka mellett tartotta formában magát. Eredményes múltja van karatéban, MMA-ban, thai bokszban és K1-ben is, továbbá kifejtette, hogy a freeboxing szabályrendszere miben különbözik az ökölvívástól. A sportoló nagyon hálás volt a telt ház és a hazai közönség támogatásáért a világbajnokságon, valamint kiemelte, hogy a családja jelenléte is nagyban segítette a diadala elérésében.

Tovább a cikkhez