Orbán hosszú útja: Szendvicset csomagoltak konvozának, defekt miatt vesztegelt Ukrajnában

Orbán hosszú útja: Szendvicset csomagoltak konvozának, defekt miatt vesztegelt Ukrajnában

Alig néhány nappal a találkozó előtt véglegesítették Orbán Viktor ukrajnai útját. A magyar miniszterelnök így Brüsszelből repült Debrecenbe, majd onnan ment egyenesen Kijevbe – tudta meg a Blikk. Az ott töltött idő alatt történtek azonban váratlan események is, például defektet kapott a konvojának egyuk autója.

Július elsején, Orbán Viktor vette át Magyarország nevében az unió soros elnökségét. Az interjújában azt mondta, hogy fontos helyszíneken jelen lesznek, és jelentéseket készítenek az európai vezetők számára. Emellett megjegyezte, hogy a következő napokban meglepő helyszínekről és hírekről lehet hallani.

Tovább a cikkhez