A Közel-Kelet új korszaka: Izrael támadása Libanon ellen

A Közel-Kelet új korszaka: Izrael támadása Libanon ellen

Senki sem tudja megmondani, hogy az egyre terjedő izraeli-Hezbollah konfliktus jelenleg merre tart, mire fut ki, ám az iszlamisták vezetőségének lefejezésével végleg eltűntek az eddigi közel-keleti játékszabályok, lényegében megszűnt a Libanont Izraeltől elválasztó, ENSZ által garantált “kék vonal”, mint határ – értékelték védelmi szakértők a keddi izraeli offenzivát és annak következményeit.

Izrael hadsereg (IDF) elrendelte mintegy 30 dél-libanoni határ menti falu lakóinak evakuálását a korlátozott támadások miatt. Az Awali folyó Szidontól kissé északra van, messze azon a területen túl, amelyet most a libanoni harcok színterének tekinthető. Nem világos, hogy Izrael miért kérte a déli városok lakóit evakuálásra, a szomszédos városokét pedig nem, és az sem, hogy miért ilyen messze északra utasított kitelepülésre. Az izraeli katonai szóvivő által megnevezett 30 falun kívül számos, az Awali folyótól délre fekvő falut, köztük Szidónt és a déli Tírusz városát viszont nem kérték evakuálásra. Az IDF azt közölte, hogy nem akar ártani az embereknek, és időben közlik velük, mikor térhetnek haza.

Tovább a cikkhez