Az oktatási forradalom új arca: az első tanár nélküli, digitális osztályterem

Az oktatási forradalom új arca: az első tanár nélküli, digitális osztályterem

A mesterséges intelligencia kétségtelenül átformálta a hagyományos tanítási módszerekről való gondolkodásunkat. Most egy igazán jelentős mérföldkőhöz érkeztünk: megjelent – kísérleti jelleggel – az első tanár nélküli, digitális osztályterem. Kezdődhetnek az újabb viták az emberi interakció szerepéről a kritikus gondolkodás, az érzelmi támogatás és a diákok elkötelezettségének elősegítésében. Nem olcsó a program, évente 27 ezer font/diák, azaz mai árfolyamon majdnem 13 millió forint a költsége. Az persze, még kérdés, mikor jut el Magyarországra is a technológia.

2012-ben Thomas Frey futurista előrejelzése valósággá vált, amikor a David Game College elindította az Egyesült Királyság első tanár nélküli osztálytermét. Az “Sabrewing” program mesterséges intelligenciával működik, lehetővé téve a diákok számára, hogy saját tempójukban tanuljanak. A diákoknak nincsenek tanáraik, és a program folyamatosan értékeli és személyre szabja a tanulási útvonalakat. Az AI-alapú adaptív tanulási program ára 27 000 font egy tanévre, és a diákokat arra ösztönzi, hogy saját tempójukban fejlődjenek. Bár vannak aggodalmak a tanárok nélküli osztálytermekkel kapcsolatban, a tanulók támogatást kapnak tanulási mentoroktól.

Tovább a cikkhez