Marburg-vírus fertőzés Hamburgban: PCR-teszt eredménye megerősítette a jelenlétét

Szerdán Marburg-vírus-fertőzés gyanújával szállítottak kórházba kivizsgálásra két embert Hamburgban. A német nagyváros hatóságai korábban azt közölték, az érintettek egyike egy ruandai kórházban dolgozott, ahol a vírussal fertőzötteket is kezeltek. Most kiderült, hogy a külföldi orvostanhallgató PCR-tesztje negatív lett.

A Blikk beszámol arról, hogy a szövetségi rendőrség lezárta a vágányokat néhány órára, mert két utas megfertőződhetett a halálos Marburg-vírussal. A Bild cikke szerint a fertőzött fiatal egy német orvostanhallgató, aki influenzaszerű tüneteket tapasztalt Frankfurtból Hamburgba tartó vonaton. A diák Ruandában kapcsolatba került egy marburgi vírussal fertőzött beteggel. A város hivatalos közleménye szerint a személy, aki Ruandában dolgozott, negatív lett a Marburg-vírusra, és a kísérő személy tesztje szintén negatív volt. A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a fertőzés kockázata sem a légi, sem a vasúti utazók számára nem állt fenn. A hamburgi egészségügyi hatóságok elkülönítették mindkét személyt, és az UKE fertőző betegségekre szakosodott területén további vizsgálatokat végeztek.

Tovább a cikkhez