A magyar politika költészeti magasságokban: az új nyelvezet ereje

A magyar politika költészeti magasságokban: az új nyelvezet ereje

A magyar nyelv márpedig nem bonyolult: alany+állítmány+b.zmeg. Nyelvtanórán ezt a leckét ugyan átugrottuk, ahogy biológián az ember szaporodását is, mégis tudja mindenki ösztönösen. Családi anekdoták szerint én már jóval iskola előtt is, a feszült pillanatokban előszeretettel nyúltam az irodalomhoz, leginkább Petőfi Sándor „Mit nem beszél az a német” című versének k.rvaanyázó sorához. Ám ezt és Janus Pannonius obszcén őszinteségét is rendszerint kifelejtik az iskolai tananyagból. Csokonairól sem köztudott, hogy a költészete nemcsak bájoló trillákból, tarka képzetekből áll, hanem „faszariságból” és „kurvanyjokból” is.

Az utóbbi időben a magyar politika nyelvezete rendkívül kifinomult és költészeti magasságokba emelkedett. A politikusok nevükön nevezik a dolgokat, és szemantikailag sokkal egyértelműbb és rövidebb kifejezéseket használnak. Remélhetőleg ez a kezdet valaminek, és a barokkosan cirkalmas fogalmak hamarosan kikopnak a közéleti nyelvezetből. Például a „zsíros port” helyett végre hívhatjuk ótvar kórházi redvának, és az „elvesztette közpénz jellegét” helyett egyszerűen mondhatják, hogy semmi közöd hozzá. Egy másik példa, Lázár János botrányos kiakadása.

Tovább a cikkhez