Az Orbán Viktor és Emmanuel Macron közötti tárgyalás titokzatos titkai

Az Orbán Viktor és Emmanuel Macron közötti tárgyalás titokzatos titkai

Az európai versenyképességről szóló Draghi-jelentés ajánlásainak mielőbbi és teljes megvalósítását emelte ki Emmanuel Macron francia köztársasági elnök azon a találkozón, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott Párizsban, az Élysée-palotában – közölte szerdán honlapján a francia elnöki hivatal. Macron értésre adta: a kétoldalú viszonyban több stratégiai területen mélyíteni kívánja a partnerségi kapcsolatokat. Szóba kerültek az uniót érintő biztonsági és a védelmi kihívások is.

A francia államfő és Orbán Viktor munkavacsora keretében tárgyaltak az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnökségével kapcsolatban. Az Európai Tanács november 8-án Budapesten tartandó informális ülésének előkészületeit vitatták meg, amely az európai versenyképességről szól. A találkozón részt vett Mario Draghi, az európai versenyképességről szóló jelentés szerzője. Emmanuel Macron hangsúlyozta a partnerséget több stratégiai területen, például a védelmi és biztonsági kérdésekben, valamint a kétoldalú kereskedelem fejlesztését az EU belső piacának keretében.

Tovább a cikkhez