Botrányok után: Lemondás a katolikus egyház vezetőjétől

Botrányok után: Lemondás a katolikus egyház vezetőjétől

Lemondott Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára. Az utóbbi időszak botrányait követően ajánlotta fel lemondását Tóth. Sajtóértesülések szerint a püspökkari titkár felelősségét firtatják a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét érintő szexbotrányokban. A történés pedig óriási fordulatnak számít az egyházon belül.

Tóth Tamás a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkári pozíciójáról október 23-án lényegi indoklás nélkül felajánlotta lemondását. Veres András, az MKPK elnöke tájékoztatta az egyházi vezetőket erről. Az MKPK közleménye szerint a Testület elfogadta Tóth lemondását, amit a titkár október 23-án felajánlott. Veres András kérte a püspököket, hogy péntek délig véleményezzék Tóth távozását, azonban a lap forrásai szerint már tényként kezelik a titkár lemondását. A Válasz Online által megszerzett belső levélben megemlítették, hogy Tóth Tamás a nemrég pedofilgyanúba keveredett atya ügyében is félreérthető módon járt el.

Tovább a cikkhez