Szily Nóra őszintén beszélt korábbi kapcsolatáról: „Jó volt érezni, hogy pajkos tudok lenni”

Szily Nóra őszintén beszélt korábbi kapcsolatáról: „Jó volt érezni, hogy pajkos tudok lenni”

Szily Nórának nehéz szakítást kellett feldolgoznia idén. A műsorvezető és pszichológus kétszer vált el, majd volt két hosszabb kapcsolata is, de csak a legutóbbi párjával osztotta meg az otthonát. A kapcsolatnak mégis vége szakadt, Nóra pedig a tapasztalatairól, mindarról, amit önmagáról tanult, Lutter Imrének mesélt.

A Sorok között című műsorban Szily Nóra beszélt a kapcsolatáról, és azokról a változásokról, amiket a kapcsolata hozott az életébe. Elmondta, hogy 20 évig élt férfi nélkül, mielőtt újra találkozott valakivel. Szakításuk után feldolgozta a veszteséget, és nyitott maradt a világra. Szily Nóra hangsúlyozta, hogy önmagára számított mindig is, és nem vágyott megmentőre. Szoros kapcsolódásra törekszik, és ezt tartja fontosnak az életében.

Tovább a cikkhez