Döbbenetes fordulat a Microsoftnál: Az elnök házon belüli bértárgyalása váratlanul jelentős emeléshez vezetett

Döbbenetes fordulat a Microsoftnál: Az elnök házon belüli bértárgyalása váratlanul jelentős emeléshez vezetett

A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella a céggel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt a fizetése csökkentését kérte. A cég azonban nem hallgatott rá, sőt: jelentősen megemelték az összeget. A 2024-es pénzügyi évben így 79,1 millió dollárt vihetett haza Nadella.

A Microsoft sűrű és botrányoktól mentes időszakot tudhat maga mögött. Kínai hackerek behatoltak a cég felhőszolgáltatásaiba, és hozzáfértek amerikai kormányzati tisztviselők e-mail fiókjaihoz, miközben a Microsoft több mulasztást is elkövetett. Egy orosz hekkercsoport feltörte a Microsoft vezetőinek levelezését. A kialakult helyzet miatt a Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella a fizetése csökkentését kérte, de inkább emelésben részesült. Nadella összesen 79,1 millió dollárt, azaz közel 30 milliárd forintnak megfelelő fizetést kapott, melyből 8 millió dollárt fizettek ki neki.

Tovább a cikkhez