A TV2 közleménye: Az ok, amiért hasonlított Szabó Zsófiék tánca egy korábbi produkcióra

A TV2 közleménye: Az ok, amiért hasonlított Szabó Zsófiék tánca egy korábbi produkcióra

Meglepő dologra lettek figyelmesek a Dancing with the Stars-show egyéb országokban is futó műsorainak rajongói a magyar verzió múlt szombat esti adásában. Kiderült, Szabó Zsófi és Suti András harminc pontot érő produkciója egy, az amerikai verzió 29. évadának egyik koreográfiájára hasonlít. . Ha meg kellene venni a produkció jogát, az akár egy-kétezer dollárba, azaz négy-nyolcszázezer forintba is kerülne. A Blikk azonban megtudta, nem plágiumról van szó, hanem a magyar produkció annyira szorosan együtt dolgozik a jogtulajdonossal, hogy felhasználhatták a koreográfia elemeit, sőt, mint kiderült, nem csak mi veszünk át külföldről ötleteket, de a nemzetközi verziók is kapnak tőlünk.

A Mokka műsorvezetője és táncpartnere egy Emmy-díjas tánckoreográfiából inspirálódhattak a múlt szombati adásban, amelyben Derek Hough és Hayley Erbert táncoltak. A hasonlóság sokaknak feltűnt, sok kommentelő felvetette, hogy hasonlíthatnak egymásra a két produkció. A Dancing with the Stars nemzetközi formátum, melynek jogtulajdonosa a BBC. Minden év júniusában rendeznek egy nemzetközi DWTS-találkozót a BBC székházában, Londonban. Egy kreatív eszmecsere keretei közt, minden ország bemutatja, hogy náluk milyen újítások, látványvilágok kerültek a képernyőre, hogy ezzel is inspirálják a többi alkotót. A jogtulajdonos BBC minden évben elküldi minden országnak azokat a produkciós háttereket, amiket használhatnak.

Tovább a cikkhez