A Megasztár döntőse nem luxusra, hanem felelős pénzügyi döntésekre fordítaná a nyereményt

A Megasztár döntőse nem luxusra, hanem felelős pénzügyi döntésekre fordítaná a nyereményt

Vasárnap este véget ér az idén hosszú idő után visszatért Megasztár. A döntőben négy tehetséges énekes érdekelt, köztük van Gudics Máté is, aki a többiekhez hasonlóan hatalmas utat járt be a tehetségkutatóban. Ráadásul a családapa különleges hangszínével a közönség egyik nagy kedvencének számít, és az eddigi teljesítményébe még a zsűri sem tudott igazán belekötni. Nem csoda, ha már az ő fejében is megfordult, hogy mi lenne, ha sikerülnie megnyernie a versenyt és hazavinni a 40 millió forintos nyereményt.

Gudics Máté a Borsnak elmondta, hogy babonaság miatt nem szeretne semmit elkiabálni, de nagyon bízik a szavazótáborában és hálás nekik az eddigi biztatásért. Ha nyerne, jó dalokkal szeretne fellépni az ország minden területén, hogy boldogságot hozzon az emberek életébe. A főnyereményt elsősorban a meglévő hitelek kifizetésére és a pályájának beindítására fordítaná. Emellett szeretne több időt tölteni a családjával, és nyaralni mennének Tenerifére. Bár a tehetségkutató megterhelő volt, Máté pozitívan éli meg, és szeretné az ünneplést a döntő után a családjával és a TV2-s stábbal is megtartani. A háttérben dolgozóknak is szeretné megköszönni a munkájukat.

Tovább a cikkhez