A kép forrása: Blikk
Több mint négy évvel ezelőtt ismerte meg egymást Kamarás Norbi és Kármán Odett, akik kapcsolata az Éjjel-nappal Budapest forgatásán kezdődött. A sorozatban Norbi párját alakította a szőke szépség, ami nem esett nehezére, hiszen a való életben is összejöttek. A karaktereik, Lali és Virág szakítottak a sorozat végén, ami nagyon megviselte a szerelmeseket. Akkor még el sem tudták képzelni, hogy különváljanak, ám most kiderült, hogy fél éve a valóságban is szakítottak.
Kamarás Norbertet az Éjjel-nappal Budapest sorozatnak köszönhetően ismerhette meg a közönség, ahol hosszú ideig Lali karakterét alakította. A sorozatbeli énjének barátnője, Virág, akinek szerepét Kármán Odett személyesítette meg. A két színész nem csupán a realitysorozatban talált egymásra, hanem a való életben is kapcsolatba léptek, sőt 2021-ben a Nyerő Páros nyertesei lettek. Azonban 2022-ben szakítottak, ami hasonló volt ahhoz a szakítós jelenethez, amit korábban el kellett játszaniuk. Mindkettejüket nagyon megterhelte lelkileg a szétválás.