A kép forrása: Blikk
Már öt éve történt, hogy Árpa Attilánál váratlan razziát tartottak a rendőrök. Bár végig tagadta, hogy drogot találtak volna nála, a bíróság döntése alapján egy év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott kábítószer-kereskedelem büntette miatt. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban műsorvezetője most elárulta meggyőződését, miszerint egy feleségéhez, Árpa Alexandrához köthető ügy miatt került a nyomozók látókörébe.
Árpa Attila, színész-producer azt mondja, hogy az embereknek tudniuk kell az igazságot a botrány kapcsán. Bár elismerte, hogy fogyasztott már drogot, de tagadja, hogy drogkereskedő lenne. A podcastben beszólt Hajós Andrásnak a Heti Hetes miatt, és elmondta, hogy hiába próbál magyarázkodni, senki nem kíváncsi az igazságra. Szavai arra utalnak, hogy nem adta fel, hogy tisztára mossa a nevét.