Az elmúlt évek történelmi kihívásairól, ukrajnai és közel-keleti útjairól, a politikához fűződő viszonyáról és jövőbeni terveiről is beszélt a Blikknek adott újévi interjújában a Magyarországi Evangélikus Egyház leköszönt elnök-püspöke. Fabiny Tamás a nyugdíjkorhatár elérése miatt nem vállalta a jelölést, ám az Északi Egyházkerület püspökeként még bő egy évig szolgálhat.
Az egyház vezetését jó szívvel átadta utódjának, Szemerei Jánosnak. Nagy megkönnyebbülést érez, hogy letehette az adminisztrációs terhet, és fokozatosan visszavonulhat. Püspöksége 2005 óta, elnök-püspöksége pedig 2017 óta tart. Számos nehézséggel kellett megküzdenie vezetése alatt.