A kép forrása: Blikk
Kedd óta lángokban áll Los Angeles, az egyik legpusztítóbb tűzfészek pedig éppen a sztráok által lakott területen tombolt, Hollíwood nagyjai egymás után hagyták hátra otthonaikat, amelyek később a lángok martalékává váltak. A katasztrófa eddig 10 ember halálát okozta, és a mentőszolgálatok a halottak számának folyamatos emelkedésére számítanak. Ugyanakkor a szakértők szerint egy ehhez hasonló pusztító tűz előre látható volt, mégsem készültek fel rá időben, így most teljes mértékben az időjárásnak vannak kiszolgáltatva Amerika második legnépesebb városában, és még nem látni, mikor sikerülhet megfékezni a tüzet.
Napok óta tombol a tűz Los Angelesben, több száz házat és épületet semmisített meg, legalább 10 ember életét követelte, és több mint 180 ezer embert kényszerített otthona elhagyására. Számos híresség, köztük Paris Hilton, Anthony Hopkins, és Ben Affleck is érintett a tűzvészben, többüknek az otthona is porig égett. A hírességek közül Spencer Pratt és felesége, Heidi Montag, valamint Mandy Moore is veszteségekkel szembesültek.