Robert Pattinson: Az Alkonyattal tönkretette a vámpíros filmek műfaját?

Robert Pattinson: Az Alkonyattal tönkretette a vámpíros filmek műfaját?

Robert Pattinson egy nemrég adott interjúban reagált az Alkonyat-filmekkel kapcsolatos kritikákra. Mint ismert, a színész 2008-ban debütált Edward Cullen szerepében az Alkonyat első részében, amely öt filmből álló, összesen 3,3 milliárd dolláros bevételt hozó filmsorozattá nőtte ki magát, és világsztárrá tette Pattinsont, valamint Kristen Stewartot.

Robert Pattinson az Alkonyat filmek kapcsán kifejezte csalódottságát abban, hogy a produkció nem érte el az általa várt merész és érzékeny hangulatot. A színész elárulta, hogy a stúdióval feszült viszonyban voltak a film elkészítése során, mivel attól tartottak, hogy túl rözelmes és emocionális lesz az eredmény. Pattinson visszagondolva is nehezen hiszi el, hogy néha milyen viselkedési formákat mutatott a forgatásokon. Menedzserei arra is figyelmeztették, hogy ne vegye túl komolyan a dolgokat, és mosolyogjon többet, mert attól tartottak, hogy komolysága miatt nehezen talál majd kapcsolatot a nézőkkel és rajongókkal.

Tovább a cikkhez