A kép forrása: Blikk
Több mint 20 évvel a Concorde “nyugdíjba vonulása” után kedden reptették meg először a Boom XB-1-es repülőgépet. A kísérlet sikerrel zárult: ez lett az első ember által irányított utasszállító gép, amely képes volt elérni a hangsebességet. A cég vezérigazgatója szerint a jövőben mindenki számára elérhetővé válik majd a technológia. Videón mutatjuk a történelmi pillanat jeleneteit.
A ‘Concorde fiaként’ emlegetett repülőgép a kaliforniai Mojave légikikötőből szállt fel Tristan ‘Geppetto’ Brandenburg vezetésével. 11 perc és 34 másodperc után sikerült meghaladnia a hangsebesség határát 35,290 láb magasságban. A bravúros teljesítményt videóra is rögzítették, ahol látható, amikor a repülő szuperszonikus sebességet ér el. A Boom Supersonic alapítója és vezérigazgatója, Blake Scholl szerint hamarosan mindenki számára elérhetővé válhat a szuperszonikus utazás élménye.