Hogyan tarthatod be újévi fogadalmadat egyszerű trükkökkel

Szilveszter éjjelén, amikor éjfélt üt az óra, szinte mindannyian fogadalmat teszünk. Ez az év más lesz, mint a többi! Vagy mégsem?

Az újévi fogadalmak fontos részét képezik az életünknek, azonban kevés sikerrel teljesülnek. Sokan az új év kezdetét választják a változásra, mivel ez egy jelentős pillanat az élettörténetünkben. A fogadalmak inkább egyfajta kötelező szertartásként élnek bennünk, és erős vágyat érzünk arra, hogy eltervezzünk valamit. Sok fogadalom a szokások megváltoztatásáról szól, azonban a szokások kialakítása vagy megváltoztatása nem könnyű feladat. Gondoljunk bele, hogy számtalan szokást hoztunk létre életünk során, amelyek most is megvannak, és még csak nem is emlékszünk rá, hogyan kezdődtek. Az új szokás létrehozásához dr. Makai Gábor pszichoterapeuta 6 lépést javasol, például a hitem magunkban erősítését, valamint azt, hogy csak olyan célokra koncentráljunk, amelyek nekünk fontosak.

Tovább a cikkhez