A 18 éve felgyújtott Pénzes Henrietta nagymamája: „Kivégzést érdemelt volna” – Mukit a testvérét fojtogató elítéli

A 18 éve felgyújtott Pénzes Henrietta nagymamája: „Kivégzést érdemelt volna” - Mukit a testvérét fojtogató elítéli

Ismét bíróság elé állították a magyar kriminalisztika történetének egyik legkegyetlenebb gyilkosát, aki 2006-ban – mindössze 14 évesen – megerőszakolta, egy fához kikötötte, kirabolta, lelocsolta benzinnel, majd felgyújtotta áldozatát. K. Andrásnak, alias Mukinak ezúttal emberölés kísérlete miatt kell felelnie, amiért nemrégiben kis híján a saját nővérét is megölte.

A Szegedi Törvényszéken tanúként meghallgatták a bűnöző fivérét a szabadulása után befogadó Katalint. Magyarcsanádra látogattunk, ahol a 18 évvel ezelőtt meggyilkolt Pénzes Henrietta nagymamája fogadta munkatársainkat. Az 82 éves asszony még mindig nem tudott túljutni a szörnyűségen. A gyilkos 15 év után szabadulhatott, de visszaélve a szabadságával, megfenyegette és meg akarta ölni a testvérét. A vád szerint uralkodni kezdett a nővére felett, aki egyedüliként befogadta. A különös visszaesőként elkövetett emberölés kísérletével vádolt férfit biztonsági okokból videóhíváson kapcsolták be a tárgyaláson. A nő testvére által elkövetett bántalmazásról túljutva, kétségbeesetten hívta a segélyhívót a fenyegetés közben.

Tovább a cikkhez