A Televízió varázslata: Az igazi szerelmet a TV2 műsora hozta össze a sztárpárnak

A Televízió varázslata: Az igazi szerelmet a TV2 műsora hozta össze a sztárpárnak

Nagyobb már nem is lehetne a boldogságuk.

Karapancsev Kristóf a Sztárban sztár leszek! negyedik évadát, valamint versenyzőtársa, Halász Rebeka szívét is megnyerte. A boldog szerelmespár, akik a csütörtöki Mokka vendégei voltak, a kapcsolatuk szárba szökkenéséről és jövőbeli terveikről beszéltek. A szerelmüket kezdetben titokban tartották, de hivatalosan december végén kezdetét vette, és mára már össze is költöztek. Rebeka nagyon sokat tanult egykori Mesterétől, Tóth Gabitól a Sztárban sztár leszek! műsor alatt, és ezt a tudást a zenében is szeretné kamatoztatni. Tervezik közös daluk megjelenését, valamint közös koncerteket is a nyárra. Jövőbeli céljuk egy egész zenekarral színpadra lépni.

Tovább a cikkhez