Donald Trump botrányba keveredett! Pornószínésznő miatt bíróság elé kell állnia – súlyos következmények fenyegetik az egykori elnököt

Donald Trump botrányba keveredett! Pornószínésznő miatt bíróság elé kell állnia - súlyos következmények fenyegetik az egykori elnököt

Donald Trump körül sosem csitul a botrány. Hétfőn azért áll bíróság elé New Yorkban, mert azzal vádolják, hogy meghamisította üzleti feljegyzéseit annak érdekében, hogy ne kerüljön napvilágra az, hogy 2016-os választási kampányakor egy kamucégen keresztül 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek azért, hogy ne beszéljen korábbi afférjukról.

Donald Trump az Amerikai elnöki történelemben az első elnök, aki büntetőügyben bíróság elé került. Amennyiben elítélik, akár 4 évre is rács mögé kerülhet, és pénzbírságra is számíthat. Az elnökválasztáson való indulása is veszélybe kerülhet az ügy miatt. A felnőtt filmes, aki miatt Trump bíróság elé állt, állítja, hogy ő az egyetlen, aki az igazat mondja. Trump tagadja az ellene felhozott vádakat. Az ügy tárgyalása várhatóan 6-8 hétig fog tartani.

Tovább a cikkhez