Figyelem: veszélyben a Windows 10-felhasználók!
Erről mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ.
Légy mindig az események sűrűjében!
Erről mindenkinek tudnia kell, aki Windows 10-et használ.
Valahogyan a felvonó aljára került.
Lesznek, akiknek kevésbé jól alakul ez a csütörtök…
„Jogszabályellenes, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Kiss László, baloldali óbudai polgármester megkapja a fizetését, a cafetériát és a költségtérítését” – vélekedik Sára Botond budapesti főispán, aki ezért most követeli, hogy a jogalap nélkül kifizetett juttatásokat a polgármester fizesse vissza.
Rákkeltő vagy magzatot és termékenységet mérgező hatása is lehet ennek a közkedvelt szépségipari szolgáltatásnak.
Megrázó fotókon mutatjuk a hollywoodi hírességek leégett otthonait.
Már több mint három évvel ezelőtt hunyt el a francia mozi ikonikus alakja, Jean-Paul Belmondo. A színészt 88 évesen érte a halál, most azonban alighanem forog a sírjában, a családjában ugyanis hatalmas viszály alakult ki. Családtagjai az örökség miatt estek egymás torkának, a nagy harcok jelenleg is folynak.
Liptai Claudia videóüzenetben árulta el, hogy éppen betegséggel küzd, és elárulta, erre nem készítette fel senki.
Tudni, hogy mit viseltek utoljára.
Bírálta Lázár János tízpontos vállalását Vitézy Dávid fővárosi képviselő, a Podmaniczky Mozgalom vezetője. Szerinte több naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen ötlet bukkant fel, ám Lázár kiállásából annyi biztosan látszik, az élesedő politikai versenynek van hatása.
Paris Hilton férjével és kisgyerekeivel közös malibui otthona is a Los Angelesben tomboló tűzvész martalékává vált. A tűzvész hatalmas pusztítást végzett a környéken, eddig öt halálos áldozatról számoltak be, valamint több mint 1100 épület semmisült meg, köztük több világsztáré is. A médiaszemélyiség az Instagram-oldalán számolt be az őket ért veszteségről, valamint arról, hogy a csapatával már kapcsolatba lépett nonprofit szervezetekkel, hogy segíteni tudják a tüzek által érintett közösségeket.
80 éve menekítették ki a koronát Magyarországról, és 33 évnek kellett eltelnie, hogy visszakerüljön. Amerikában mégis ott díszeleg, hogy lehet ez?
Sokféle finom és egészséges fogás készülhet télen céklából.
Az Ázsia Expresszből megismert Kafi Rea Milla bejelentette, hogy első gyermekével várandós.
Legalább öt ember meghalt, és több mint 1000 építmény pusztult el a Los Angeles környékén tomboló heves erdőtüzek miatt – közölték a helyi hatóságok. A gyorsan terjedő lángok házakat és üzleteket égettek, miközben a lakosok a füsttel teli kanyonokból és a festői környékről menekültek, ahol sok híresség lakik: többek között Anthony Hopkins háza is leégett.
Szakértők árulták el a titkot, amire minden koffein függő kíváncsi.
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.
A Gáspárék nézői közül sokak kedvencévé vált Angyal Edina. A régi rajongók tudhatják, hogy már az előző show-ban is feltűnt, akkor azonban csak kisebb szerepet kapott, most pedig főszerepben tündökölhet. Edina és Bea még egy cipőboltban találkoztak, és azóta elválaszthatatlanok: hosszú barátság köti össze őket.
A fővárosi P+R parkolók díjai jelentősen emelkedtek januártól, ami sok autós számára okozhat kellemetlen meglepetést. A korábbi 350 forintos napi díj 450 forintra nőtt, míg az éjszakai parkolás óránkénti díja 105 forintról 200 forintra emelkedett.
Hosszú Katinka tegnap este jelentette be a visszavonulását. Nem csak a sportoló világ, a sztárok is sorra üzentek neki.
Már csak néhány óránk van a kellemesen enyhe télből, aztán érkezik a hó.
Hazament Erdélybe a Sallai Nóra balesetében érintett BMW tulajdonosa. Kevin és családja mezőgazdasági idénymunkákat vállalnak Magyarországon, így ha a büntetőügy miatt egy ideig nem is kell visszatérnie, március környékén vélhetőleg visszatérnek Alsónémedi térségébe. A férfi a tragédia ellenére állítólag igyekszik boldogan élni.
A bíróság már hozott is egy ítéletet.
A magyar infláció rekordot döntött. Bár ez a mondat az utóbbi évre is igaz, de a legrosszabb helyzet 80 éve volt, amikor egy tojás 1 trillióba került.
Jos Verstappen szerint Max kisfiúként sokat tanulhatott Michael Schumachertől, sőt hasonlít is a legendára
A tűzoltók már a helyszínen vannak.
Szalai Attila akár maradhat topligában, és egy esetleges kölcsönszerződéssel hozná újra formába a német együttes.
Pásztor Erzsi felemás érzésekkel vágott neki a 2025-ös évnek, de bízik abban, hogy az új év tartogat még számára boldogságot. Bár ő köszöntötte az országot az RTL képernyőjéről, közben fővárosi lakásában egyedül, a tévé előtt töltötte az óév utolsó éjszakáját. Éppen úgy, ahogy egyetlen lánya, Henriette is tette pár utcasarokkal arrébb. Nem így tervezték.
Kiderült, hogy a hangyák nem egyszerű automaták, amelyek az ingerekre reagálnak, hanem a tanuláson és az emlékezeten alapuló szociális intelligencia egy formáját mutatják. A hangyák kognitív képességeinek új felismerése jelentős változás abban, ahogyan a tudósok és a világ ezekre a szerény, mégis bonyolult élőlényekre tekinthet. Mindenesetre a rovarok maguk módján sokkal fejlettebbek, mint eddig gondolták.