A csoportos felmondások súlyos válsághelyzetet okoznak egy kórházban

A csoportos felmondások súlyos válsághelyzetet okoznak egy kórházban

Válsághelyzet alakult ki a székelyudvarhelyi városi kórházban, miután az elmúlt időszakban az intézmény hat vezető beosztásban levő munkatársa is benyújtotta felmondását – közölte szerdán Szakács-Paál István, a székelyföldi városi polgármestere. A székelyföldi elöljáró Facebook-oldalán azt írta, hogy elkezdte a helyzet kivizsgálását, és csütörtökön válsággyűlést tart az érintettek bevonásával. Ezt követően részletesen beszámol „a város legnagyobb intézményénél kialakult helyzetről”.

Szakács-Paál István úgy nyilatkozott a Székelyhon hírportálnak, hogy a kialakult helyzet nem veszélyezteti a betegellátást. Csütörtökre összehívta a kórház új igazgatótanácsát, ahol meghallgatja mind a távozó, mind a maradó alkalmazottak álláspontját, majd konkrét döntéseket is bejelenthetnek. Zörgő Noémi, a Hargita megyei város kórházának szóvivője szerint mind a kórházban, mind a járóbeteg-rendelőben zavartalan az ellátás. A Hargita Népe megyei napilap információi szerint a felmondások hátterében az állhat, hogy a kórház sürgősségi osztályának orvosai hiányolták a megfelelő munkakörülményeket, és beadványukra nem kaptak választ. Tar Gyöngyi, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint szükség lenne sürgősségi és háziorvosokra a székelyföldi megyében, de jelenlegi hiányuk károsan érinti a kórházak működését.

Tovább a cikkhez