A helyszínen: Gyurcsány kihívójának részeg balhéja – Éles kérdések, meglepő válaszok

A helyszínen: Gyurcsány kihívójának részeg balhéja – Éles kérdések, meglepő válaszok

A Blikk elment abba a budapesti lépcsőházba, amelyben a hírek szerint a Demokratikus Koalíció józsefvárosi elnöke balhézott. Abd El Rahim korábban azzal került a hírekbe, hogy bejelentette, indul a DK elnöki posztjáért Gyurcsány Ferenc ellenében. Sajtóértesülések szerint a politikus most ittasan tombolt egy bérházban, a rendőrség úgy tájékoztatott, a lépcsőházból egy erősen ittas férfit szállítottak el a mentők, garázdaság miatt indult nyomozás.

A Blikk a helyszínen próbálta kideríteni, mi történt december 3-án. A lépcsőházi szomszédok szerint nem ez volt az első eset, hogy hangoskodás zavarta meg az épület nyugalmát. Lapunknak azt mondták a helyszínen, a másodikon lévő két lakás bérlőivel akadtak már gondok – a megkérdezettek külföldiként hivatkoztak a problémás lakótársakra. Hogy a balhézó politikus is az épületben lakott-e, nem tudták megerősíteni. Egy szemtanú szomszéd, M. Gábor azt mesélte, a botrányosan viselkedő férfi rendszeres látogatója volt a szomszédos, alkoholt is árusító kisboltnak, ám hogy most is onnan érkezett-e, elvétette-e a bejáratot vagy épp valamelyik lakásba igyekezett-e, nem tudták megmondani. A helyiek elmondása alapján úgy tudjuk, a politikus a folyosón tombolt, mikor rendőrt és mentőt hívtak hozzá.

Tovább a cikkhez