A Hezbollah leendő vezetőjét megölték az Izraeli hadsereg szerint

A Hezbollah leendő vezetőjét megölték az Izraeli hadsereg szerint

A Reuters beszámolója szerint az izraeli hadsereg (IDF) intenzív légicsapásokkal és szárazföldi műveletekkel az elmúlt két nap alatt a Hezbollah 70 harcosát és 3 parancsnokát ölte meg. A műveletek célja a Hezbollah támadó drónok gyártásáért, karbantartásáért és üzemeltetéséért felelős egységeinek likvidálása volt. A műveletek során a “127-es egység” egyik tagját is likvidálták.

Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy a korábbi légicsapások során a Hezbollah egyik magas rangú vezetője, Hasím Szafjeddin is életét vesztette, aki a szervezet katonai és adminisztratív tanácsainak tagja volt. Az izraeli légierő október 3-án éjjel 73 tonna bombát dobott le egy föld alatti bejrúti létesítményre, ahol a Hezbollah vezetői tanácskoztak. Kedden az IDF bejelentette, hogy hírszerzési adatai alapján meg tudja erősíteni, hogy október 3-án éjszaka egy bejrúti légicsapásban az a Hasím Szafjeddin is meghalt, akit a szeptember végén likvidált Hasszán Naszrallah utódjának tartottak. A Hezbollah a felelős a Netanjáhú elleni támadásért. A szeptemberi offenzíva során a Hezbollah kommunikációs eszközeit és vezetőit célzó támadásokat hajtottak végre. Ezen harcok következtében több mint 2500 ember vesztette életét, 1,2 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat, és a bombázások súlyos humanitárius válságot okoztak Libanonban.

Tovább a cikkhez