A “Mulató csórók” – A Bohemian Betyars és francia zenekar közös dala

A "Mulató csórók" - A Bohemian Betyars és francia zenekar közös dala

Idén hatalmas bulival ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Bohemian Betyars a Budapest Parkban. A születésnapi év ráadásul számos egyéb meglepetést is tartogatott: a zenekartól korábban soha nem látott kollaborációkkal lepték meg a rajongókat, amelynek során több nemzetközi sztárzenekarral is együttműködtek. Ezt a korszakot zárják le a most megjelenő dallal, amelyet a francia La Caravane Passe csapatával közösen jegyeznek. De erősen bekezdik 2025-öt is: január 18-án a Parno Graszttal közös barátságukat ünneplik meg a Papp László Budapest Sportarénában.

A Bohemian Betyars a magyar (Platon Karataev, Parno Graszt) kollaborációk mellett bosnyák és katalán zenekarral is közösen dolgozott az elmúlt egy évben. Céljuk a nemzetközi rajongóbázis bővítése volt, melynek eredményeként idén Kanadát is meghódították. Ezen felül francia és holland menedzsmentirodákkal kezdtek együttműködni. A La Bohème című dalukat a La Caravane Passe csapatával francia szöveggel készítették, mely egy egyszerű, közönség által énekelhető, bohém életérzésről szól. A dalhoz készülő animációs kisfilmhez számos neves személy munkáját vették igénybe, és a jövőbeli terveik között szerepel egy francia verzió felvételének elkészítése, valamint az első arénakoncertjük megrendezése.

Tovább a cikkhez