A TV2 bombázója, Kőgazdag Szandi, Afrikába költözik: A híresség elhagyja az országot

A TV2 bombázója, Kőgazdag Szandi, Afrikába költözik: A híresség elhagyja az országot

Afrikába készül Tuvic Aleksandra. A Kőgazdag Fiatalok szőkesége már korábban is nyilatkozott arról, hogy igencsak komoly tervei vannak a jövőjét illetően. Még a közösségi médiában talált egy programot, és ennek hatására eldöntötte, hogy önkénteskedni a kontinensen. Most azonban kiderült, hogy néhány hónappal el kell tolnia az utazást.

Tuciv Aleksandra már októberben eldöntötte, hogy jövőre önkéntes munkát szeretne vállalni Afrikában azért, hogy segítsen a veszélyeztetett állatoknak. A Kőgazdag Fiatalok című műsor sztárja most elmondta, hogy áll a szervezéssel. Még mindig biztos, hogy megyek Afrikába, de sajnos el kellett tolnom, így még nem foglaltam le. Az év elején nem tudok menni, így április környékére kellett eltolnom. Azért három hónapot lennék oda, fel kell készülni erre a hosszú időre, az oltásokat és a felszerelést is be kell szerezni. De főleg a családom miatt nehéz, mert nem szívesen hagyom itt őket. Szandi a szülei támogatásáról is beszélt, akik nem annyira örültek az ötletnek, de támogatják a lányukat. Anyuék jobban aggódnak, de tudják, hogy szenvedélyesen szereti az állatokat, és szívesen segít a rászorulóknak. Persze érthető, hogy féltenek.

Tovább a cikkhez