A kép forrása: Blikk
Ferenc pápa üdvözölte a Libanonban megszületett tűzszünetet a Szent Péter téren mondott beszédében advent első vasárnapján, amelyen életbe lépett a karácsonyi időszakra és már a jubileumi szentévre készülő rendkívüli biztonsági terv. Az intézkedések értelmében a közvetlenül a Szent Péter térre vezető római utcákon kora reggeltől tilos a járműforgalom, és a gyalogosokat is kialakított biztonsági pontokhoz terelik. Vasárnaptól egyébként kiemelt biztonsági készültség van érvényben a Vatikán összes bejáratánál.
Ferenc pápa reményét fejezte ki, hogy minden fél tiszteletben tartja az Izrael és Hezbollah közötti tűzszünetet, amely lehetővé teszi a határtérségből elmenekült lakosság hazatérését. Az egyházfő az új libanoni államfő minél előbbi megválasztását szorgalmazta, valamint az intézményes élet újraindítását, ami lehetővé teheti, hogy az ország ismét „a népek közötti békés együttélés példája lehessen.” A pápa szerint a tűzszünet a béke felé való közeledést ösztönözheti minden háborús fronton, beleértve Gázát, valamint a még mindig túszként fogva tartott izraeliek szabadon engedését is sürgette. A pápa szólt továbbá Szíriáról, a háború borzalmáról, valamint a háború következményeiről az emberiség számára. Az advent első vasárnapján rendkívüli készültség lépett életbe a pápai állam látogatható területein, különös figyelmet fordítva a Szent Péter térre, amelyre karácsony és a szentév alkalmával nagy létszámban érkeznek látogatók. Vasárnaptól kiemelt biztonsági készültség van érvényben a Vatikán összes bejáratánál, a többi között a Vatikáni Múzeumnál is, valamint Róma legnépszerűbb pontjain. Ferenc pápa december 4-én találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, aki legutóbb 2022 tavaszán látogatott a pápánál.