A WHO figyelmeztet: Egy még veszélyesebb járvány fenyeget minket a Covid-19-nél!

A WHO szerint az X-betegség, akár 20-szor több halálos áldozattal járhat, mint a koronavírus.

A jövőheti Világgazdasági Fórum éves találkozóját Davosban, Svájcban tartják, ahol az X-betegség felkészülésének témája került előtérbe. Az X-betegség olyan kórokozót jelent, ami potenciálisan súlyos nemzetközi járványt okozhat, bár még nem bizonyított, hogy emberek számára is betegséget okozna. A találkozón felszólal többek között Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, Michel Demaré, Nisia Trindade Lima és Jamil Edmond Anderlini. Az esemény kapcsán felmerültek találgatások a vezetők szándékai és céljai kapcsán, de az szakértők szerint ilyen gondolatkísérletek segítik a fejlődést és a felelős tervezést. Emellett a WHO kiemelt fertőzéseit vizsgálva, olyan betegségek kerültek előtérbe, amelyek potenciálisan nagy közegészségügyi kockázatot jelentenek, de jelenleg nincs vagy nem elegendő ellenszer ellenük. A lista 2018-ban frissült utoljára, de 2024-ben várható újabb frissítés.

Tovább a cikkhez