Agyonhallgatott bűnök: Népirtással vádolt boszniai szerb katonák véres nyomában

A srebrenicai népirtásban való részvétellel gyanúsítják azt a hét, egykori boszniai szerb katonát, akit pénteken fogott el a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA).

A SIPA közleménye szerint az egykori katonákat a kelet-boszniai Zvornikban fogták el, és az ügyészség azzal gyanúsítja őket, hogy a boszniai szerb hadsereg zvorniki egységének tagjaiként 800 bosnyák áldozat meggyilkolásában vettek részt az 1992-1995-ös boszniai háború idején. A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan meggyilkoltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletében népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb tömeggyilkosságnak tartják. Szerbia 2008-ban és 2011-ben fogta el és adta ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a srebrenicai mészárlás fő felelősének tekintett, háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt

Tovább a cikkhez