Amerikában menő, itthon ciki – Miért van ez így?

Amerikában menő, itthon ciki - Miért van ez így?

Amerikában megszokott, hogy egy-egy híresség nyíltan kiáll politikai ügyek, politikusok mellett, sőt, kampányolnak is a választások alkalmával. Itthon azonban valahogy még mindig tabunak számít ismert személyeknek, művészeknek felvállalni a politikai nézetüket és hovatartozásukat, mert azonnal nekiesik az illetőnek a másik tábor. És ez még akkor is így van, ha nem konkrét párt vagy politikus mellett áll ki az illető, pusztán csak felvállalja, hogy egyetért-e egy adott politikai állásponttal vagy sem.

A parányi országban minden fekete vagy fehér, jobb vagy bal, és azokat, amik nem férnek bele egyik kategóriába sem, elhessentik. A nagymamám azt mondta, hogy az igazság mindig középen van, ami egyszer nem értettem, de most egyre többször eszembe jut. A szélsőség mindig káros, megosztó és korlátolt, ráadásul elfedi az igazságot.

Tovább a cikkhez