Az árvízi védekezésben részt vevők 200 ezer forint jutalmat kapnak

Az árvízi védekezésben részt vevők 200 ezer forint jutalmat kapnak

Jutalmat kapnak azok, akik segítették az árvízi védekezést. Nettó 200 ezer forintos összeg jár minden állami alkalmazottnak, akik a terepi védekezésben közvetlenül vettek részt és azok, akik a védekezést irányították. Ez a civil önkéntesekre azonban nem vonatkozik.

A Magyar Közlönyben kedden megjelent egy rendelkezés, melyről a 24.hu számolt be. A dokumentum négy minisztert kér fel arra, hogy október 25-ig felmérjék az irányításuk alatt álló szervezeteknél, hogy kik jogosultak a jutalomra. Orbán felszólította Varga Mihályt, hogy október végéig találja meg a forrásokat a jutalmak fedezésére. Az elkészült felmérés után az összegeket azonnal ki kell utalni a jogosultaknak.

Tovább a cikkhez