Az emlékmű körül zajló kaotikus események a Tanácsköztársaság újpesti emlékünnepségén – Bűzös balhé a történelmi helyszínen

Az emlékmű körül zajló kaotikus események a Tanácsköztársaság újpesti emlékünnepségén - Bűzös balhé a történelmi helyszínen

PPS dobtáras géppisztoly – leánykori nevén davajgitár – és munkásőrök helyett koszorúk, rendőrök, némi ellentüntetők és munkásőrök. Így zajlott a társadalmi emlékezetben kevéssé sem jó hírű Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján a koszorúzás. Jó, az évforduló március 21-e, a koszorúzás viszont múlt vasárnap volt, tehát inkább előre hozott megemlékezésről beszélhetünk. Érdekes jelenetek Budapesten.

Március 21-én, csütörtökön van a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulója. Az idén a Munkásőr Emléktársaság koszorúzást tartott az emlékműnél, amit múlt vasárnap rendeztek meg Újpesten. Sej László, a csoport tagja számolt be az eseményekről a Blikknek. Körülbelül egy tucat ember vett részt a megemlékezésen, amelyet a Tanácsköztársaság emlékművénél tartottak. Sej László szerint a rendezvény zavartalanul zajlott volna le, de olyan csoport jelent meg, amely megakadályozni próbálta a megemlékezést. A rendőrség kiérkezett a helyszínre, hogy biztosítsa a rendezvény zavartalan lebonyolítását.

Tovább a cikkhez