Az ország legnagyobb postai vállalata jelentős elbocsátásokra készül

Az ország legnagyobb postai vállalata jelentős elbocsátásokra készül

Sorra bocsátja el dolgozóit a Magyar Posta. Belső források azt nyilatkozták, hogy a társaság nem szeretne csoportos létszámleépítést bejelenteni, ezért apránként, részletekben intenek búcsút a dolgozóknak. A létszámcsökkentésben nemcsak a bezárt, kisebb postahivatalok dolgozói érintettek, hanem az irányítással és kiszolgálással foglalkozó emberek is.

Az elbocsátások 2021 novemberében kezdődtek a Magyar Postánál, és várhatóan január végéig tartanak. Az egyik volt alkalmazott szerint a cég meghatározott egy létszámot, amely alatt elbocsátásokat hajtanak végre csoportos létszámleépés nélkül. A létszámcsökkentés területenként csak néhány embert érint, de összességében nagyobb dolgozói állományra terjed ki. A Postások Független Érdekvédelmi Szövetség alelnöke szerint az elbocsátások összefüggésben vannak a postahivatalok megszüntetésével.

Tovább a cikkhez