Búcsúzunk Dózsa Imrétől – Egy nagy tehetség elvesztése

Búcsúzunk Dózsa Imrétől - Egy nagy tehetség elvesztése

Életének 83. évében elhunyt Dózsa Imre Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettmester, balettigazgató és pedagógus, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze. A Magyar Nemzeti Balett még a 80. születésnapját 2021-ben gálaműsorral ünnepelte az Erkel Színházban. Dózsa Imrét a Magyar Állami Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem saját halottjának tekinti.

Az Operaház közleményében emlékeztetett arra, hogy Dózsa Imre 18 évesen, az Állami Balettintézet elvégzése után a Bihari nótája című előadásban debütált az Operaház balettegyüttesében. Dózsa Imre pályafutása során számos jelentős szerepet táncolt, melyek közé tartozott a Diótörő herceg, Desiré (Csipkerózsika), Siegfried (A hattyúk tava) és Albrecht (Giselle). Emlékezetes alakításai mellett a berlini Deutsche Oper és a londoni Festival Ballet vendégszólistájaként is dolgozott. Később a balettegyüttes igazgatója és a Magyar Nemzeti Balett gyakorlat- és próbavezető balettmestere lett. Az érdemes és kiváló művész számos kitüntetést és elismerést kapott, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Tovább a cikkhez