Budapest legújabb látványossága: belülről mutatjuk meg a zárt kapuk mögött épülő Lufilandet

Budapest legújabb látványossága: belülről mutatjuk meg a zárt kapuk mögött épülő Lufilandet

A budapesti BOK-csarnok zárt kapui mögött napi 100 önkéntes dolgozik a világ 18 országából azon, hogy június elsejére elkészüljön a Lufiland kiállítás.

A Blikk tudósítása szerint egy hatalmas csarnokban, ahol spanyol, kínai, japán és angol szavak hallatszanak, önkéntesek dolgoznak az épületekhez hasonló környezetbarát léggömbök elkészítésén. Guido Verhoef irányításával több mint 600 ezer léggömbből készül el a Lánchíd, a Pisai ferde torony, a Szfinx és az Eiffel-torony mása. A lufikat egyenként fújják fel, formázzák, majd kézzel helyezik el. A Lufiland építésében nemzetközi csapat – köztük magyarok is – vesz részt, akik a lufiszobrász és más mesterek trükkjeit sajátítják el, hogy egy még soha nem látott attrakciót hozzanak létre. A kiállítás látogatói öt kontinenst fedezhetnek fel a lufivilágban, ahol a legtöbb léggömb a labirintusba van beépítve, de láthatóak a maja templom és az egyiptomi piramis épületei is.

Tovább a cikkhez