A kép forrása: Blikk
Nincs a világon kegyetlenebb dolog, mint amikor egy szülőnek kell eltemetnie a gyerekét, mint amikor egy nagymama zokog az unokája sírjánál. A természet rendje a halandóságban elvileg betartja a sorrendiséget, az megy el előbb, akinek hamarabb öregednek el a sejtjei. Ám a világ már csak olyan, hogy sokszor nem érdekli ez a természetes rend, s iszonyatos tragédiák, fájdalmak sokaságát zúdítva az emberekre kavar bele a rendszerbe.
Nincs a világon kegyetlenebb dolog, mint amikor egy szülőnek kell eltemetnie a gyerekét. Illetve van, amikor még el sem temetheti, el sem búcsúzhat tőle, amikor nem tudja, hol lehetnek szerettének a földi maradványai, aki tőle kapott életet. Ez már a kegyetlenség csúcsa, amikor oda szúrnak, a legjobban fáj, amikor a kifacsart és megtört szülői szívet még porrá is törik. A történelem legnagyobb viharaiban is megengedték egymásnak az acsarkodó felek, hogy az anyák, az apák eltemethessék áldozatul esett gyermekeiket. Egymással évszázadok óta rosszban levő családok sem tagadták meg ezt egymástól, akkor sem, ha még a vendetta, a vérbosszú törvénye is elfogadott volt a köreikben. A gyerek tabu. Ahogy a kegyeletben, halálban is…
