A kép forrása: Blikk
Elon Musk, a világ leggazdagabb embere újabb politikai kalandozásba kezdett. A hírek szerint a Tesla vezére azon dolgozik, hogy megbuktassa Nagy-Britannia jelenlegi miniszterelnökét, Keir Starmert még a következő választások előtt. Az új amerikai Trump-adminisztrációval Musk pozíciót is kap a kormányzatban, azonban Nagy-Britanniához semmilyen szálon nem kötődik – Amerikában él és Dél-Afrikából származik.
A Financial Times cikke szerint Elon Musk nem csak a technológiai területen kíván maradandót alkotni, hanem politikai színtéren is. A milliárdos állítólag szövetségeseivel egyeztet arról, hogyan segíthetné elő Starmer bukását, annak ellenére, hogy a munkáspárt jelenleg stabil többséggel rendelkezik a brit parlamentben. Musknak az a célja, hogy alternatív politikai erőket támogasson Nagy-Britanniában, és ezzel elősegítse egy kormányváltást. Úgy érzi, hogy az egész nyugati civilizáció fenyegetésnek van kitve, ezért fontosnak tartja a beavatkozást. Musk már korábban is próbált politikai folyamatokba befolysolni, például Németország és Dánia belügyeibe is beavatkozott volna. A milliárdos politikai ambíciói nemcsak Nagy-Britanniánál állnak meg, Trump oldalán is kormányzati pozícióra készül, ami tovább növelheti politikai befolyását.